Átmeneti tünetek

Természetes, ha egy kisdiák szorong egy kicsit az iskolától. Az új, a szokatlan, a kihívás, a nagy jelentõségû történés a felnõttekbõl is stresszt vált ki. Körülbelül hat hét az alkalmazkodási idõ, amely szükséges ahhoz, hogy otthonosan mozogjunk egy ismeretlen környezetben, kialakítsunk új szokásokat, beilleszkedjünk a közösségbe, ráhangolódjunk az elvárásokra.
Ez alatt az átmeneti idõ alatt teljesen elfogadható, ha egy kisgyerek valamilyen szorongásra utaló tünetet mutat, éjszaka egyszer-egyszer bepisil, újra szopni kezdi az ujját, nyugtalanabbá válik, kevesebbet eszik, zaklatottabban alszik.
Ezek a tünetek a beilleszkedési idõ elteltével elmúlnak, csupán azt jelzik, hogy a gyermek küzd az új helyzettel. Amennyiben a tünet szokatlan, vagy nem oldódik a hetek múlásával, érdemes komolyan venni, szakemberhez fordulni, a késõbbi ideges panaszok megelõzése miatt.
Sokat segít, ha a kisdiákot elfogadja környezete, ha nem pusztán a teljesítményére, hanem a közérzetére - a nehézségeire, a szorongásaira - is figyelnek a szülõk.

Örömtelenül teljesítõk és belülrõl vezéreltek

Manapság egyre több gyerek jó eredményeket nyújt az iskolában, de nem szeret tanulni. Teljesítménycentrikus korunk torz "eredménye", hogy a valódi tudásvágy és motiváció átalakult a siker utáni vággyá. Nem a matematikafeladat megoldása, vagy egy szép vers átérzése az öröm, hanem az ötös, a dicséret, a pedagógus, a szülõ elismerése.
Sok családban csak a tanári visszajelzések számítanak, nem a gyermek lelkesedése, tanulásvágya, amely értéktelen, ha nem hoz jó érdemjegyet. Az a szülõ, aki csak az osztályzatokra, piros pontokra reagál, és nem kíváncsi a történetekre, arra, mit is tanul a gyermeke, mi a véleménye róla, azt erõsíti, hogy csak az eredmény a fontos, a hozzá vezetõ út pedig lényegtelen. Így születnek az örömtelenül teljesítõk, a tanulást szenvedésnek, nyûgnek megélõ gyerekek. Rosszabbik esetben teljesen feladják a harcot a jegyekért, a küzdést a jobb teljesítményért.
Szerencsésebbek a belülrõl vezérelt diákok, akik megkedvelik a tanulás folyamatát, szeretnek rájönni, megérteni, gyönyörködni egy-egy összefüggésben, rácsodálkozni a világ rejtelmeire. Ez múlhat személyes képességeken, azonban kisiskoláskorban elsõsorban a szülõ felel azért, melyik utat választja gyermeke. Ha a szülõ nem beszélget, magyaráz, ha nem kapcsolódik be a tanulási folyamatba, nagyobb az esély arra, hogy gyermeke nem fogja szeretni a tanulást.
Izgalmas dolog leülni egy kisdiák mellé, és az õ szemén keresztül rácsodálkozni a világra, megfejteni a feladatokat, megtalálni a megoldásokat. A kisdiák megérzi, hogy a szülõje élvezi-e ezeket az együttes tudásszerzéseket, vagy csak kötelességbõl foglalkozik csemetéjével.