Szorgalom szorongása!

Az apró termetû, eszes Matyi már az óvodában kitûnt kimagasló képességeivel. Otthon ridegebb, szigorúbb környezet vette körül, gondterhelt és túlhajszolt anyukájával, késõ este fáradtan hazatérõ apukájával élt.
Matyi nagyon várta az iskolát, már unalmasak voltak számára az óvodai foglalkozások, játékok, no meg kishúga még nagyobb tiszteletét is szerette volna kivívni. Szülei elismerésére is nagyon vágyott. Dicséretbõl azonban kevés jutott neki, az is mindig kritikába csomagolva: "Na látod, máskor is így kellene csinálnod!", mondta édesanyja, ha valamit ügyesen megoldott.
Az iskola sikerekkel indult. Matyinak már az elsõ héten sok piros pontja gyûlt össze. Nagyon igyekezett sikert sikerre halmozni, mosolyt csalni anyuka arcára, fejsimogatást kapni a sokat dolgozó apukától.
Egy hónap múltán a tanítónõ jelezte édesanyjának, hogy beszélni szeretne vele. Megkérdezte, miért szorong Matyi ennyire. Anyukája csodálkozva nézett, amikor a tanítónõ elmesélte: többször elõfordult, hogy Matyi bepisilt az órán. Úgy tett, mintha mi sem történt volna, foltos, nedves nadrágját ügyetlenül takargatta. Mire hazaért, már száradóban volt a folt, csak a piros pontok özönérõl beszélt.
Klári már az óvodában bizonytalan volt. Amikor megoldott egy feladatot, ránézett a szomszédjára, s ha neki más volt az eredménye, átjavította a sajátját. Természetesen gyakrabban a rosszra. Sohasem tudta elképzelni, hogy rájöhet egy nehezebb feladatra, hiszen otthon nem õt, hanem a testvérét kiáltották ki okosnak és sikeresnek.
Az elsõ napokban pityeregve búcsúzott anyukájától, nehezen nyugodott meg, türelmetlenül várta, hogy érte jöjjenek. Inkább nem jelentkezett, akkor sem, ha tudta a választ, félt, hogy nem mond jót.
Nagy lelki teher lett számára a teljesítés, a félelem a kudarctól, saját önbizalomhiánya. Igyekezett megfelelni, csendben lenni, elfogadni a kínált szabályokat, leplezni félelmét.
Amikor otthon kérdezték, próbált mondani valamit reszketõ gyomráról, de viccel elütötték, reggeli sírdogálásait is finom iróniával, bár kedvesen kezelték a nagyok. Egyik reggel arra ébredt, hogy vizes alatta a lepedõ. Sok-sok éve nem fordult elõ, hogy bepisilt, nagy volt a szégyen, bár anyukája megértõnek mutatkozott. Ahogy nõtt a kislány szorongása, úgy vált gyakoribbá az éjszakai bevizelés.
Ádámot szülei, környezete nyugodt gyereknek ismerte. Mindenkit meglepett, amikor az elsõ fogadóórán a tanítónõ izgága, egyhelyben maradni ritkán képes, figyelni alig tudó kisfiúként jellemezte.
Édesanyja csak annyit vett észre, otthon nagyon fáradt a gyerek, korán elalszik, reggel nehezen ébred, zaklatottan indul iskolába.
Ádámtól mindenki sokat várt. Magasan képzett szülei egy szem gyermeke lévén, árgus szemmel figyelték teljesítménye alakulását. Nem járt napközibe, délutánonként édesanyja felügyelte, hogy tökéletesre sikerüljenek a házi feladatok.
Maga is szorongott, rendben fog-e menni minden, olyan képességûnek mutatkozik-e kisfia, amilyent elvárnak tõle a családban. Félelmei Ádámra is ráragadtak, görcsössé, kínossá váltak az iskolai órák, a teste lázadt, a figyelme kalandozott, hogy szabaduljon a lelki tehertõl.