Az apa szerepe a gyermek életében


Sok asszony számára ismerõs a naponta ismétlõdõ telefonüzenet: „Drágám, ma késõbb jövök haza.” Már megint, gondolja ilyenkor a feleség, és már maga elõtt látja gyermeke csalódott arcát, hogy apa ma este megint nem fog neki mesét olvasni.

Mindennapi történet ez olyan férfinál, akivel szemben magas követelményt támasztanak a munkahelyén, karriert akar csinálni, vagy félti az állását, és ezért panaszkodás nélkül hagyja, hogy túlórát és többletmunkát varrjanak a nyakába. Ezt a helyzetet az asszonyok többsége el tudja fogadni. A gyerek viszont nem – és igazán meg sem ismeri az édesapját.

Sok édesanya elbeszélésébõl kitûnik, hogy a férj a gyerek megszületése után egyre több idõt tölt házon kívül. Mintha a munkába menekülne, mivel így távol kerülhet a gyereksírástól, a gondterhelt anyától és a kellemetlen házimunkától. A nõk megértõbb része a túlzott mértékû felelõsségvállalással magyarázza ezt a menekülést. Szerintük a férfi úgy érzi, még többet kell dolgoznia, hogy képes legyen egyedül eltartani a családját. Az eddig végzett számos közvélemény-kutatás eredménye viszont hûen dokumentálja azt az ellentmondást, ami a családos férfiakat jellemzi. Manapság divatos aktív apának lenni, az elméletnek a mindennapi gyakorlatba történõ átvitele azonban akadozik.

„Ellentmondás, hogy az egyik oldalon az apától több részvételt várnak el a család életében, ugyanakkor az idõintervallum, amit otthon tölthet, egyre kevesebb” – állapítja meg a görög származású müncheni családpszichológus, Vasziliosz Ftenakisz professzor.

Azoknak a nõknek, akik ezt az ellentmondást fel akarják oldani, harcolniuk kell. A pszichológus azt tanácsolja: „Mondják meg a párjuknak világosan, mit várnak el tõle, miben kell megváltoznia. Nem kell lelkiismeret-furdalást érezniük, hogy sokat követelnek mindjárt az elsõ idõben. Apának lenni ugyanolyan komoly kötelesség, mint a férfi hivatása. A munkahely tehát nem lehet fontosabb, mint a gyermekhez fûzõdõ kapcsolata.”

– A férfiak annyiban vesznek rész a gyermek gondozásában, amennyi gyengédségre vagy játékra igényük van, és ameddig a kedvük tartja – summázza eddigi tapasztaltait Adelheid Glieder-Simon német szociológus. Szerinte a legtöbb apának ritkán van saját feladata a családon belül. – Ha mégis volna, az még a modern házaspárok esetén is a tiszta munkára korlátozódik: sétál a picivel, focizik a nagyobbal, elviszi az óvodába, vagy elmegy a szülõi értekezletre. Viszont az anya eteti, méri a lázát, esténként õ fekteti le. Messzemenõleg rá marad a háztartás és gyereknevelés legtöbb gondja – akkor is, ha õ maga is dolgozik.

A leginkább szenvedõ alany azonban a gyermek. Õ ezt úgy éli meg, hogy az apa velük lakik ugyan, de alig törõdik valamivel. Ez pedig nyomot hagy a lelkében. Az apa fontos példakép a gyermek személyiségének fejlõdésében, fõleg azokban a családokban, ahol õ az egyetlen férfi. A gyermekeknek szükségük van az édesapára, hogy megtanulják, mi a különbség férfi és nõ között. A lányoknak is szükségük van apjuk másságára, hogy saját nõi mivoltukkal azonosulni tudjanak. A családterápiával foglalkozó pszichológusok gyakran tapasztalják, milyen következményekkel jár, ha kevés figyelmet kapnak a lányok az édesapjuktól. A leggyakoribb baj, hogy felnõve kevés az önbizalmuk, de a táplálkozási zavar is erre vezethetõ vissza.

A kisfiúk az apától tanulhatják meg, mit jelent férfinak lenni. Ha ez a példa hiányzik a családból, máshol keresnek maguknak ideált, mondjuk a filmekbõl, a televízióból vagy a reklámokból. Csakhogy ezek a férfialakok gyakran egyoldalúan tárulkoznak fel, a szeretõ édesapa egészen más példát mutat a gyermekeinek.

John Selby amerikai pszichológus szerint az apa beépül a gyermek legbensõbb énjébe és ezáltal befolyásolja az emberekhez fûzõdõ kapcsolatait. Ez a feladat egyben lehetõség is: Az apa útravalóul adhatja gyermekének, hogy érzõ ember.