A gyermek és a szülõ!

A gyermekek legáltalánosabb reakciói, valamint a válást követõ esetleges iskolai teljesítményzavarok ideiglenes jellegûek, és csökkenthetõk, ill. gyorsabban megszüntethetõk a szülõk támogató, odaforduló magatartásával. A gyermek biztonságának legfõbb forrása a magabiztos szülõ. Sajnos azonban éppen a gyermek számára legnehezebb idõszakban, amikor fokozott szülõi támogatást, törõdést igényelne, a gyermekkel maradó szülõ – rendszerint az anya – maga is olyan érzelmi állapotban van /gyász, harag, depresszió/, amely sokszor komolyan megnehezíti, hogy szülõi feladatait a korábbi színvonalon teljesítse.

Minél kevesebb energiát szán a szülõ a házastársi hadviselésre, annál több idõ marad arra, hogy megteremtse a gyermek számára a biztonságot nyújtó környezetet.

Bebizonyítható, hogy minél több idõt tölt a gyermek a családtól távol élõ szülõvel, annál jobb a váláshoz való alkalmazkodása. Különösen ügyelni kell a kapcsolattartás megbízhatóságára, rendszerességére. Jó, ha a válással minél kevesebb dolog változik a gyermek életében: az iskola, a lakhely, a kortársi kapcsolatok radikális átrendezõdése külön terhet ró a gyermekre. A különválás idején és az azt követõ hónapokban gyakori jelenség, hogy a szülõ kevésbé hatékonyan tudja ellátni nevelési feladatait. Az elvált szülõk nagyobb következetlenséget mutattak a fegyelmezésben és kevésbé tudják ellenõrzésük alatt tartani a gyermek viselkedését, mint az együtt élõ szülõk. Azokban a családokban, hol két szülõ él, és minimálisegyezségre tudnak jutni a nevelés alapvetõ kérdéseit illetõen, ott a szülõi kapcsolatot a gyermek szövetségként éli meg. A szülõk között i szövetség felbomlása szükségképpen a generációs határok elmosódásával jár együtt. A válás utáni ideiglenes vagy tartós egyszülõs nevelési helyzetben a gyermekkel maradó szülõ fokozottabban igényli a gyermek érzelmi é praktikus támogatását, segítségét.

Nyílt fegyelmezési problémák az anya és fiúgyermeke viszonyában jelenik meg. Az anyák sokkal több büntetõ-kényszerítõ eszközt alkalmaztak a fiúkkal szemben, mint leánygyermekeikkel. Valószínûnek tûnik, hogy a fiúknál gyakrabban tapasztalható agresszivitás és viselkedési, iskolai beilleszkedési stb. Zavarok mindenekelõtt azzal magyarázhatók, hogy a gyermek az életkor elõrehaladtával egyre inkább a nemi szerepének megfelelõ viselkedéssel, „férfias”, vagy „nõies” probléma-megoldási mintákkal reagál a válásra.

Nem mondhatjuk, hogy a lányokat kevésbé terheli meg az egyik szülõkilépése a család mindennapi életébõl, bár minden kutatási eredmény amellett szól, hogy a válás után gyorsabban nyerik vissza a pszchiés egyensúlyukat…

Wallerstein és Kelly másfél évvel a válás után a 13-18 évesek kivételével minden korcsoportban lényeges különbséget talált az általános alkalmazkodásban a lányok javára. Az ötéves utóvizsgálat azonban kimutatta, hogy a váláshoz való alkalmazkodás sikerét vagy kudarcát ugyanazok a tényezõk határozzák meg mindkét nem számára, nevezetesen: a mindkét szülõvel fenntartott kapcsolat minõsége, a válás utáni család életének rendezettsége, valamint az, hogy a válás a felnõttek számára mennyire tejesítette be azokat a reményeket, amelyeket a válástól, mint megoldástól vártak.

Az egyszülõs nevelés során kialakuló különleges szülõ- gyermek kapcsolatnak középponti kérdése a kölcsönös függõség. Ha sikerül a szülõ és a gyermek kapcsolatában az illetékességi határokat tisztázni, akkor a gyermekre nehezedõ, a szokásosnál nagyobb felelõsség kedvezõ hatású is lehet. Valószínûleg ez a magyarázata annak, hogy az elvált szülõk gyermekei közt nemcsak a gondot okozó, hanem a kortárs csoport átlagához viszonyítva érettebb, felelõsségteljesebb viselkedés a gyakoribb.