Hat óra, de már behúzták a szobaajtót. Suttognak. Apu idegesen járkál, anyu meg bog. Hallom, ahogy szipog. Lehet, hogy a hétvége miatt. Már megint hiába mentünk le a Balatonra. Micsoda egy pechünk van mindig!

Szept. 9.
Kifizetjük a drága benzint, jól bevásárolunk, aztán alig hogy Aligára érünk, beborul, és esni kezd. Egész vasárnap gubbasztottunk a házban, és hallgattuk azt a szörnyu kopogást. Lehet, hogy anyu akkor lett olyan dühös. Mérgesen kavargatta a kaját, és közben köhécselt. Az a tipikus, vészjósló köhögés volt. Én meg azt hittem, nekünk szól. Fecónak, aki megint ordítozott kártyázás közben. De akkor nem is rá, hanem apura volt mérges. Csak tudnám, mi a baja! Mindig mérges. Mindig köhécsel. Aztán meg veszekednek. Nincs ez így rendben.

Nov. 15.
Már be se csukják az ajtót. Tegnap reggeli közben tört ki a botrány. Szegény Fecót úgy leszidták, hogy majdnem elbogte magát. Pedig a múltkor megfogadta: soha többet nem sír. Pedig nem is o tehetett arról a karcolásról. Biztos apu húzta meg megint a kocsit, és most Fecóra keni. Milyen szemét dolog! Apu különben is megorült. Valami furcsa van benne, a járásában, nézésében, mozdulataiban. Engem nem ver át!

Jan. 21.
Nagy gáz van. Úgy összevesztek, hogy apu el is vonult. Én már csak a zár kattanására lettem figyelmes, meg anyu szipákolására. Benne legalább volt annyi, hogy magára húzza a hálószoba ajtaját. Most mit csináljak? Bemenjek hozzá, és vigasztaljam? De mit mondjak? Hogy majd lesz jobb? Már vagy egy fél éve szinte mindennap veszekednek. Anyu elhasznált vagy tíz kiló papírzsebit, Apu meg teljesen berekedt a sok fojtott hangú ordítozástól. Múltkor Klári is észrevette, hogy valami nincs rendjén nálunk. Lehet, hogy már mindenki tudja… csak mi nem… azaz csak én nem… le se merem írni. Az nem lehet igaz.

Jan. 22.
Kivagyok. Fecó tud mindent. Látta aput egy novel. Egy undorító novel. Anyu ezért bog állandóan. És ha neki is van valakije? De errol Fecó se tud. Szerinte tuti, hogy elválnak. Erre meg én kezdtem el bogni, o meg csak állt az ablaknál, mint egy bíró, aki kimondta az ítéletet. Persze, o eldöntötte, hogy többé nem sír. Szerintem azért o is kivan.

Márc. 5.
Elviselhetetlen a hangulat. Gyulölök hazamenni. Anyuék kibírhatatlanok. Látszik rajtuk, hogy utálják egymást, és csak miattunk nem költöznek szét. Jó vicc! Miattunk! Pedig mi már döntöttünk. Ha elválnak, mi összeköltözünk. Egy külön lakásba, és majd eltartjuk magunkat. Én fozök, Fecó meg… mit tudom én! Egy biztos: itt nem maradunk. Gyulöljük ezt a házat, ezt a puskaporos hangulatú borzalmas házat, ahol nincs más, csak veszekedés. Ennél még a suli is jobb.

Május 11.
Vége. Vége mindennek. Nem bírom. Meghalok. Fecó csinál, amit akar, én nem akarok tovább élni. A mai nap után… Undorító, álszent módon elhívtak minket a cukrászdába. Apu negédesen kínálgatott, látszott rajta, hogy megvenné nekünk az egész pultot. Anyu nem szólt egy szót sem, csak a széken feszengett. És akkor… már éppen lenyeltem az utolsó falatot, apu megszólalt: Gyerekek – már megint berekedt – anyuval úgy döntöttünk, hogy elválunk.Úgy éreztem, összedol a világ.

Június 8.
Folyik a válóper. Apu elköltözött. Azt se tudom hova. Minden másnap itt van, próbál jópofizni velünk. Na, ez nem fog sikerülni. Fecóval újabban sokat beszélgetünk. Megállapodtunk, hogy ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy ne válasszanak szét minket. Csak azt nem tudom, hogy van-e ilyenkor beleszólásunk? Vagy a szülok döntenek, és kész? Egyáltalán behívnak a tárgyalásra? Remélem, nem. Tudják, hogy utálok szerepelni. És hol fogunk lakni? Meg kinél? Néha próbálom összeszedni az eromet, hogy odamenjek anyuhoz, és kérdezosködjek. De ahogy a kilincshez ér a kezem, meggondolom magam. Nem állok szóba velük. Utálom oket. Nekem ne sóhajtozzon anyu az ajtóm elott, és ne járkáljon apu fel-alá a konyhában. Akik erre képesek voltak…

Nov. 11.
Vége. Fecó úgy mondja, végre vége. Elváltak. Utálok visszagondolni az egészre. A tárgyalás… azok az undorító bírók, meg ügyvédek… Mindegy. Legalább Fecóval együtt maradtunk. Tegnap amúgy beszélgettünk anyuval, és elég normális volt. Úgy látszik, kezdi összeszedni magát. Azt mondta, hogy mától vége a fényuzésnek. Nem lehet annyi ruhát, CD-t venni, mint eddig, és hogy nagyon be kell osztani a pénzt. Fecóval igencsak megszeppentünk. Mindegy, én így is örültem. Hiszen Anyu végre nem szipogott. Sot, egyszer mintha mosolygott volna. De lehet, hogy csak én láttam rosszul.

Dec. 8.
Láttam Apu új nojét. Ronda. Fecó mást mond, de engem nem érdekel. Én átlátok rajta. Engem nem lehet lekenyerezni habos süteménnyel meg kávézással. Sot! Fecót cigivel is megkínálta, o meg persze bedolt neki. Még szerencse, hogy nem vett belole, mert anyu teljesen kiakadt volna. Igaz, így is kiakadt. Láttam rajta, hogy nem szívesen enged el, a kapuban háromszor is elbúcsúzott. Na és amikor hazaértünk! Leste minden szavam. Végül elmondtam neki, amit láttam. A cigit kihagytam. De a habos sütemény így is fájt.

Jan. 15.
Apu noje terhes. Fecó teljesen kiborult. Én is. De mi lesz Anyuval?

Febr. 20.
Szegény Anyu. Szegény, szegény, szegény Anyu. Teljesen összeomlott. Kezdodik a szipogás. Valaki megmondta neki. Hallottam, amint leteszi a telefont, és kiment a konyhába. Rágyújtott. Pedig olyan ritkán dohányzik. Aztán bejött a szobámba, és rákérdezett. Bevallottam. Egy perc múlva már én is bogtem. Most mi lesz? Hogy fogunk ezután járni Apuhoz? Mi lesz, ha megszületik az a gyerek? Végül is a féltestvérem. Hogy fogja ezt anyu túlélni? És ha o is bepasizik? Mi lesz velünk? Te jó ég, mi lesz velünk?!

Anyához vagy apához?
– A gyermek elhelyezésérol a szülok döntenek – idézi a törvényt dr. Szucs Andrea válóperes ügyvéd. – Szülok megegyezésének hiányában a bíróság a gyereket annál a szülonél helyezi el, akinél a kedvezobb testi, értelmi, erkölcsi fejlodése biztosított.
– Mikortól szólhat bele a gyermek maga is a döntésbe? És hogyan?
– 12 évesnél idosebb fiatal kérését már figyelembe kell venni. Van olyan bíróság, amely maga hallgatja ki a gyereket, de kisebbeknél gyakoribb, hogy pszichológus beszélget velük. A 16 év felettiek már maguk dönthetik el, hogy melyik szülovel akarnak élni. Sokéves tapasztalat alapján azt mondhatom – folytatja dr. Szucs Andrea –, talán a legjobb megoldás, ha egy „jó pillanatban” leülnek a kicsikkel megbeszélni a dolgot. Nem szabad megvárni, hogy elfajuljanak a viták, hogy még a józannak tervezett beszélgetés is vitába torkolljon.

Egyre többen választják manapság a közös szüloi felügyeletet. Ez azt jelenti, hogy a szülok úgy válnak el, mintha barátok lennének. Nem kell megállapodni a tartásdíjban (ami egyébként a jövedelem 15–25 százaléka), láthatásban, mert minden közös. A gyerekek az egyik szülonél vannak, a másik pedig akkor jön, amikor csak akar.

Vályi-Nagy Erika